2011. szeptember 15., csütörtök

Nyári élmény 1

Július 20-án útnak indultunk Erdélybe. Én vezettem Behemacit, Anyukám volt a GPS, hátul meg a három gyerek a szószoló. Szerencse, hogy egy esős nap volt, így a nagy hősséggel nem kellett számolni. De cserébe bonyolultabbak voltak a megállások, mert azok voltak bőven, hiszen hol egyiknek kellett pisilni hol másiknak.
Ez volt első hosszabb utam úgy, hogy Attila nem váltott a vezetésben, de vettem az akadályt. Egyetlen egyszer tévedtünk el Váradon, de végül sikerült megtalálnom a jó utat és szerencsésen megérkeztünk Enyedre.
Enyeden hamar elrepült a 2 hét:

Tévénézéssel
Dinnye evéssel
Kürtős kalács sütéssel 
Gyurmázással
Piacozással
Majd augusztus 1-én megérkezett Attila és kirándulni mentünk a környékre.

Első nap Kököz:
A Köközbe a nagy család (Anyuka, Cicó, Szabolcs, Mókus, Balu, Bendzsi, Zéti és Én)
Csak Mi, szintén Kököz
Pihen a csapat
Odafenn 
Balu és a mélység

Második nap Szentgyörgy : Ilona vára, Szolcsvai búvó patak:

Tágabb család az Ilona vára felé
Hangyák vagyunk a bástyából kinézve
Ilona vára előtt Zétivel
Szolcsvai búvópatak
Aztán szép lassan összecsomagoltunk és továbbindultunk Székelyföldre. Első állomás Szováta volt de ezt majd legközelebb :-)


2011. május 1., vasárnap

Budapesti állatkertben

Mostanában Zéti gyakran fájlalja a kukiját, így pénteken elvittük a Madarász utcai  sebészetre. Neki is le van tapadva mint a két nagynak volt, de 3 éves kor előtt nem nyúlnak hozzá.
Ha már Pesten voltunk kihasználtuk a szép időt és a nap hátralévő részét az állatkertben töltöttük.
 Balu, Zéti és a zsiráfok
 Benszi és Balu a két lajhár
 Tigris vadászaton a szafariban
 Balu a nagylegény
 Pihi a kacsaúzstatónál
 Indulhat a fogat
 Elkaplak kecskék
Megvan!!!!

Anyák napja

Csorba Piroska: Mesélj rólam

Mesélj anya,
milyen voltam,
amikor még kicsi voltam?
Az öledbe hogyan bújtam
és tehozzád hogyan szóltam,
amikor még nem volt beszédem?
Honnan tudtad mit kívánok?
Megmutattam a kezemmel?

Mesélj rólam!
Hogy szerettél?
Engem is karodba vettél,
meleg tejeddel etettél,
akárcsak a testvéremet?
Gyönyörködtél akkor bennem?
Úgy neveztél: kicsi lelkem?

És amikor még nem voltam,
a hasadban rugdalóztam,
tudtad-e, hogy milyen leszek,
milyen szépen énekelek?
Sejtetted, hogy kislány leszek?

Mesélj anya,
mesélj rólam!
Milyen lettem,
amikor már megszülettem?
Sokat sírtam vagy nevettem?
Tényleg nem volt egy fogam sem?

Ha én nem én lettem volna,
akkor is szerettél volna?

2011. április 27., szerda

Düh keserűség

Ma nem úgy alakultak a dolgok, ahogy terveztem ezért aztán arra gondoltam ha kiírom magamból talán megnyugszom. Jó, hogy itt van Mesi, így nem foglalkozom a problémámmal, de azért mégis rányomta a napomra a keserűséget a düht és tehetetlenséget.
Tavaszi szünet van, itthon van Balu, de ha már ő itthon van Zéti se ment napköziben és Bendzsi se oviban. Viszont ha itthon vannak és én szeretnék valahova elmenni, akkor előtte tervezést igényel, hogy mikor, hogy és ki vigyázzon a gyerekekre. Nem sok segítségem van, de azért Attila szülei néha bevállalják őket.

Ma azt történt, hogy mennem kellett volna 9-re Tatabányára angolra (Minden szerdán és pénteken járok, kismamáknak szervezett ingyenes nyelvtanfolyamra). De mikor felébredtem Attila már sehol, így a gyerekeket autó nélkül nem tudtam levinni a nagyszülőkhöz a 8.10-es buszt nem értem volna el. Így aztán az angolnak annyi, maradtam itthon. Terveztem, hogy leadom az önéletrajzom is, egy 4 órás állásra , aminek ma van a határideje, de mivel nem jutottam el Tb-ra ezért annak is lőttek. Attila részéről az volt a reakció, hogy este nem kommunikáltam ezt vele.
Nem tudom más hogy oldja meg, de nálunk reggel Attila elmegy dolgozni miután elvitte a gyerekeket iskola, ovi és aztán este hazajön fáradtan. Én rohangászok egész nap, tervezem a programokat, mosok, főzők, takarítok. De a szülei szerint meg semmit sem csinálok, Attilát terhelem túl, minden az ő vállán van, nekem is el kellene mennem dolgozni. Persze én is szeretnék dolgozni, és minden egyes kijelentésük egy egy döfés belém a fájó pontjaimra, de nem jön a szomszéd, hogy rendezze a gyerekeimet, míg én dolgozom.
 Valószínű, hogy ez azért van, mert számukra Attila az Atyaisten, én sose érhetek a nyomában, mindig csak egy megtűrt személy leszek az unokáik miatt. (Egyébként nem is szeretnék Atyaisten lenni, csak hagyják, hogy úgy rendezzem kis családom életét ahogy nekünk jó)
Talán egy dolgot változtatnék meg az életemben, hogy sose költöztem volna Tatára. Lehet, hogy 3 éve mikor ideköltöztünk, azért volt bennem az a mérhetetlen ellenállás ami a mai napig nem szűnt meg.

Jól kipanaszkodtam magam, pedig a blogot nem panaszládának szántam.

2011. április 25., hétfő

2010 Karácsony Balu, Bendzsi, Zéti, Attila, Ildikó

Gondolom valami viccesebb kellett volna névnek, de nem jutott jobb eszemben. De megmutatom, miért négy fiú és egy lány. Hát ezért, mert fiú uralom van a családunkban, én vagyok az egy szem lány :-))