2011. szeptember 15., csütörtök

Nyári élmény 1

Július 20-án útnak indultunk Erdélybe. Én vezettem Behemacit, Anyukám volt a GPS, hátul meg a három gyerek a szószoló. Szerencse, hogy egy esős nap volt, így a nagy hősséggel nem kellett számolni. De cserébe bonyolultabbak voltak a megállások, mert azok voltak bőven, hiszen hol egyiknek kellett pisilni hol másiknak.
Ez volt első hosszabb utam úgy, hogy Attila nem váltott a vezetésben, de vettem az akadályt. Egyetlen egyszer tévedtünk el Váradon, de végül sikerült megtalálnom a jó utat és szerencsésen megérkeztünk Enyedre.
Enyeden hamar elrepült a 2 hét:

Tévénézéssel
Dinnye evéssel
Kürtős kalács sütéssel 
Gyurmázással
Piacozással
Majd augusztus 1-én megérkezett Attila és kirándulni mentünk a környékre.

Első nap Kököz:
A Köközbe a nagy család (Anyuka, Cicó, Szabolcs, Mókus, Balu, Bendzsi, Zéti és Én)
Csak Mi, szintén Kököz
Pihen a csapat
Odafenn 
Balu és a mélység

Második nap Szentgyörgy : Ilona vára, Szolcsvai búvó patak:

Tágabb család az Ilona vára felé
Hangyák vagyunk a bástyából kinézve
Ilona vára előtt Zétivel
Szolcsvai búvópatak
Aztán szép lassan összecsomagoltunk és továbbindultunk Székelyföldre. Első állomás Szováta volt de ezt majd legközelebb :-)