Ma nem úgy alakultak a dolgok, ahogy terveztem ezért aztán arra gondoltam ha kiírom magamból talán megnyugszom. Jó, hogy itt van Mesi, így nem foglalkozom a problémámmal, de azért mégis rányomta a napomra a keserűséget a düht és tehetetlenséget.
Tavaszi szünet van, itthon van Balu, de ha már ő itthon van Zéti se ment napköziben és Bendzsi se oviban. Viszont ha itthon vannak és én szeretnék valahova elmenni, akkor előtte tervezést igényel, hogy mikor, hogy és ki vigyázzon a gyerekekre. Nem sok segítségem van, de azért Attila szülei néha bevállalják őket.
Ma azt történt, hogy mennem kellett volna 9-re Tatabányára angolra (Minden szerdán és pénteken járok, kismamáknak szervezett ingyenes nyelvtanfolyamra). De mikor felébredtem Attila már sehol, így a gyerekeket autó nélkül nem tudtam levinni a nagyszülőkhöz a 8.10-es buszt nem értem volna el. Így aztán az angolnak annyi, maradtam itthon. Terveztem, hogy leadom az önéletrajzom is, egy 4 órás állásra , aminek ma van a határideje, de mivel nem jutottam el Tb-ra ezért annak is lőttek. Attila részéről az volt a reakció, hogy este nem kommunikáltam ezt vele.
Nem tudom más hogy oldja meg, de nálunk reggel Attila elmegy dolgozni miután elvitte a gyerekeket iskola, ovi és aztán este hazajön fáradtan. Én rohangászok egész nap, tervezem a programokat, mosok, főzők, takarítok. De a szülei szerint meg semmit sem csinálok, Attilát terhelem túl, minden az ő vállán van, nekem is el kellene mennem dolgozni. Persze én is szeretnék dolgozni, és minden egyes kijelentésük egy egy döfés belém a fájó pontjaimra, de nem jön a szomszéd, hogy rendezze a gyerekeimet, míg én dolgozom.
Valószínű, hogy ez azért van, mert számukra Attila az Atyaisten, én sose érhetek a nyomában, mindig csak egy megtűrt személy leszek az unokáik miatt. (Egyébként nem is szeretnék Atyaisten lenni, csak hagyják, hogy úgy rendezzem kis családom életét ahogy nekünk jó)
Talán egy dolgot változtatnék meg az életemben, hogy sose költöztem volna Tatára. Lehet, hogy 3 éve mikor ideköltöztünk, azért volt bennem az a mérhetetlen ellenállás ami a mai napig nem szűnt meg.
Jól kipanaszkodtam magam, pedig a blogot nem panaszládának szántam.
Szió! nagyon jó volt veletek, remélem sok hasonló napunk lesz még:)
VálaszTörlésA bejegyzésedhez, meg ez jutott eszembe:
“Minek örüljek?” – kérded.
Annak, hogy élsz, hogy vagy, hogy halhatatlan vagy. Annak, hogy jólesik a friss víz, a kenyér, az eső és a meleg nap. És a hó, és a jég, és annak, hogy erős vagy, és ha holnap mindenedet elsodorja az ár, akkor is képes vagy összeszedni magad. Ha kell, a semmiből. Annak, hogy a végtelen égbolt van a fejed felett – és azon túl, amit szemmel már nem látsz, ott a hazád." Müller Pétertől...
Ölellek szeretettel:
M.